Ekkor kezdte el ugyanis felfedezni a pszichológia nyújtotta lehetőségeket. A lépés szükséges volt, hiszen az itteni tanárai lelkiismereti problémák nélkül vágták volna ki az ablakon, ha kezet emel valakire: ám hogy régi szokását átmenthesse, új utakat kellett találnia hatalmának próbálgatására. Rövidesen rájött, mik azok a tényezők, amik egy-egy diákot inspirálnak vagy pont az ellenkezője, elriasztanak a tanulástól - jobb híján inkább tanárai munkáját figyelte, mint számára unalmas és egyértelmű magyarázataikat. Innen egyetlen lépés volt ezt a figyelmét saját édesanyja felé fordítania, akinek édesapjuk ritka látogatását és saját, kifacsart gyerekkorát köszönhette; s nem telt bele sok időbe, hogy átvegye a már félig megbolondult nőtől az irányítást.
Hogy édesanyja őrületén lehetett-e volna segíteni vagy sem, ezt közeli barátok híján senki se tudná ma már megmondani: addigra viszont, hogy a lány két évvel később elvégezte a középiskolát, a nő már egy másik város elmegyógyintézetében csücsült tökéletes, képzeletbeli fiának képét dédelgetve. Katherine kilépve a középiskolából egyenesen a munkába léphetett át: anyai ágról megörökölte antikváriumukat, a város központjától nem messze található "Crows' Nest"-et. Első nyarán még a munkájában megfáradt és megöregedett ács-édesapjával dolgozott, ám négy hónap után kiismerte már magát eléggé a könyvek között, hogy egyedül is elláthassa a teendőit.
Édesapja végleges visszavonulása óta nyolc hónap telt el, s ez idő alatt úgy tűnt, mintha semmi sem változott volna Sawyerék háza táján - a kínálaton kívül. A lány ugyanis legalább akkora, ha nem nagyobb gondot fordít új vagy újabb kötetek (áron aluli s nem feltétlen tiszta) beszerzésére és elolvasására. A számára értelmetlennek tartott fikció-regényeken kívül ugyanis előszeretettel elolvasott mindent, ami a kezei közé került - így volt ez egészen egy meglehetősen furcsa könyvig, ami mai napig, újra és újra gondolkodóba ejti őt. Talán épp egy ilyen miatt bolondult meg édesanyja is..?
A könyv első ránézésre ostoba kitalációnak tűnt, bomlott elme szüleményének amivel foglalkozni sem érdemes. Valamiért azonban - maga sem tudja, miért - adott neki egy esélyt. Utánanézett azoknak a dolgoknak, amikről a kötet regélt. És meg is találta az egyiket...
Ma már aligha tudja leírni a szörnyeteget. Talán nem is látta igazán, s azért rajzolja rettegése teljesen másképp minden alkalommal, valahányszor visszagondol rá. A "felfalt osztálytársa" nevetségesnek tűnő mendemondája is hirtelen új értelmet nyert, s a következő heteit arra szánta rá, hogy minél többet megtudjon annak családjáról. Végtére is felemás eredménnyel végzett: az egyiket az Elmegyógyintézetben találta meg, katatóniába süllyedve, a másikat a rendőrség vitte el és soha többet nem látták. Ha nem látta volna azt a valamit, arra gondolt volna, hogy az apja megölte a fiát annak rossz tanulmányai miatt, mire a felesége beleőrült a dologba - így viszont még ez a szörnyekkel kapcsolatos képtelenség is hihetőbbnek látszott egy egyszerű családi pertvafarnál. Tehát a rémálmainak démonjai mégiscsak ezen a földön járnak...
[Badarság, csapja be legújabb szerzeményét és sóhajtva az esős, hajnali utcára pillant. Semmiféle rémálomról nincs itt szó. Amit ő kisistenként az emberekkel játszik, ugyanígy játszhatnak ő vele is - mi köze ennek holmi éjszakai képzelgésnek?]
Egyebek:
Regisztráció időpontja: 2013.01.28. 20:48:23
