1896 telén születtem Hamburgban. Én voltam az egyedüli gyerek a családban és ez később sem változott. Nem is tudom, mit írhatnék a gyerekkoromról. Semmi nincs, ami túl sokat nyomna a latban. Nem éltünk rosszul, sőt, jobban, mint a legtöbbek, hiszen a családom zsidó kereskedő gyökerekkel bírt és a hagyományt addig még nem törtük meg. Eredetileg saját kocsmánk volt, ami már évtizedek óta a családunk birtokában állt. De a háború elindította a lavinát, és furcsa módon nem is ez, hanem a békeidő változtatott meg mindent. Onnantól kezdve a sors nem kímélt minket. Talán ezért tűnik annyira semmisnek a megelőző időszak.
Elvettek tőlünk mindent. A nevünket, az otthonunkat, a múltunkat. Az ország elvesztette a háborút, ezért pedig bűnbakot kellett állítani. Végül a zsidók, külföldiek, bevándorlók kerültek a célkeresztbe. Ránk sajnos mind igaz volt. Nem említettem még, hogy nagyapám a 60-as években jött Magyarországról nyugatra a szebb jövő reményében. Senki nem gondolta volna még akkor, hogy ez hiba volt. Talán Magyarországon könnyebb életünk lett volna.
Apám nem tartotta biztonságosnak a letelepedést. Szednünk kellett a sátorfát és nekivágtunk az országnak. Okos ember volt, hiszen ideiglenes lakcímmel sok kellemetlenséget el tudtunk kerülni. Meg tudtuk óvni az örökséget – a pénzünket, az ősi relikviákat. Bár a nevünket is meg tudtuk volna… A németesítési rendelet alól nem tudtunk kibújni. Béreltünk házat, kocsmát – de legfeljebb csak egy fél évig. Mint mondtam, sok kellemetlenségtől megszabadultunk, de jött helyette számos másik. Majdnem egy évtizedig éltünk így, mondanom sem kell, nem lehetett magánéletem és elszakadni sem tudtam tőlük. Ha letelepszem, megházasodom, akkor kiteszem magam az antiszemita rendszer kénye-kedvének.
Ez az életmód működött, többé-kevésbe, egészen 1920-ig, amikor is a figyelem középpontjába került ez a fiatal, eddig ismeretlen politikus. Ez a Hitler. Talán szimpatikus is lett volna (hiszen valóban roppant karizmatikus volt, a szavait itták az emberek) ha nem harcolt volna minden erejével a zsidók ellen. Édesapám itt döntötte el, hogy nekem itt már nincsen maradásom. Ők már öregek, se kedvük, se erejük nincs utazni, de előttem még ott az élet. Nem volt választásom.
Azt hiszem túl könnyen sikerült megrendezni távozásomat. Még maradt egy-kettő a régi családi kapcsolatokból, hamar megkaptam az útlevelet, vízumot, a hajóra a jegyem pedig első osztályra szólt!
Addig a néhány hétig talán el tudtam magammal hitetni, hogy minden problémám az életben a kedves fiatalemberekkel való csevegés, csakúgy, mint a többi vagyonos hölgy útitársamnak. Nem idegesítettem magam azzal, hogy nemsokára egy idegen országba fogok csöppenni, idegen emberek közé idegen szokásokkal. Persze vannak terveim, mégpedig folytatom eddigi megszokott életem. Nem tudok mást elképzelni, minthogy kocsmában dolgozzak, bár azt még nem merem remélni, hogy béreljek, vagy akár felvásároljak egyet. De nem aggódok, hiszen még előttem az élet. Úgy értem emiatt nem aggódok. Amitől leginkább rettegek, az a bőröndöm tartalma.
Említettem a féltve őrzött családi relikviákat. Gyűlölöm, hogy ezekről kell papírra vetnem gondolatokat… De ha valami történne… Kell lennie valakinek, aki tud erről. Már számtalanszor átfutott a fejemen, hogy a tengerbe vetem, a jegyzetekkel együtt, hogy ott vesszen örökre. De valahogy nem visz rá a lélek! De most kivételesen időrendben írok le mindent, az elején kezdve. Összeszedetten.
Mikor a nagyapám Németországba jött, mielőtt letelepedett, bejárta az egészet, Bajorországtól a Fríz szigetekig. Utazásai ott feltűnő hirtelenséggel megszakadtak. Útinaplót is vezetett, miben végig hatalmas életkedvvel és lelkesedéssel írt. De mikor elért a partra… Az az utáni bejegyzései megváltoztak. Tőmondatokban írt, érzelmek nélkül. Csak egyszer olvastam őket, azóta sem mertem. Néha egészen úgy hangzik, mintha valami őrült tollából származna az egész. Van olyan része a naplónak, ahol mindenféle összefüggés nélkül vannak felsorolva szavak. Héberül. Származásomból adódóan értem a nyelvet, ha nem tökéletesen is. Látszólag nincs kapcsolat a szavak között, de… Olvasás közben, olyan érzése lesz az embernek, mintha valami rejtjeles szöveg lenne, ami olyan titkokat árul el, aminek hallatán menten összeesik az ember. Vagy soha többet nem szólal meg. Nem mer kimenni az utcára. Vagy rosszabb. A csomagja hetven éve ugyanúgy van összepakolva. A haláláig őrizte.
Szüleim elmondása szerint, nem látszott holdkórosnak a nagyapám. Kizárólag a Fríz szigeteki útjáról nem lehetett kérdezni. Az utazásairól szívesen mesélt, gondosan kihagyva belőle az északi tájakat. Ha pedig határozottan rá kérdeztek… Mintha megsüketült volna. De a nagyapám már halott, az öröksége pedig rám szállt. És nem csak jegyzetek voltak benne. Most akármennyire is irtózom tőle, leírom azt a tárgyat.
Nem csak szeszélyből nem említette soha a partokat. Talált ott valamit. A homokban. Egy faragványt. Első pillantásra nem is volt benne semmi különleges. De ha sokáig forgatja az ember a kezében… Elkezd bizseregni a háta, mint amikor valaki rámered, hosszan. Valaki, akit nem lát. Nem tudom megmondani milyen anyagból lehet. Talán a leghelytállóbb hasonlat az uszadék fa lenne rá, ugyanis olyan fehér, mint a parti homok és nagyon sima felületű. Henger alakú, átmérője három, magassága körülbelül tíz centiméter. Roppant gazdagon faragott. Egyes részleteket csak nagyítóval lehet kivenni. De tartózkodom ránézni. Valahogy idegennek hat. A mi világról alkotott képünk és az, amit ez a faragás sugall, úgy taszítják egymás, mint a mágnes hasonló pólusai.
És ebben a pillanatban, ahogy itt ülök a fedélzeten és írok, mind a jegyzetek, mind ez a bizonyos tárgy ott lapulnak a szobámban, a bőröndöm legmélyén, eltemetve. Megfogadtam, hogy amint az „Új Világ”-ba érek, elrejtem valahol, a városhatáron, a csatornába, valahol, ahol senki nem keresi, senki nem találja meg. De nem tudtam Európában hagyni. Addig nem bírtam nyugodni, amíg (ha titokban is) ott nem nyugodott az örökség biztonságban, a holmim között. Szüleim nem tudják, hogy elhoztam. Talán jobb is nekik.
// A Szőke Sellőhöz címzett fogadóban lehet keresni, csak írj, de pultos mellékszereplőként is szívesen színesítek játékot. :) //
Egyebek:
Karakterkép: Mélanie Laurent
Regisztráció időpontja: 2013.02.03. 23:30:18
