Persze szigorúan az elmegyógyintézeten kívül.
Nagyanyjától örökölt tehetségét először csak helyi fellépéseken, versenyeken kamatoztatta, ahol több élesszavú botrányt is kavart származásával. Mivel ezeket többnyire az édesapja oldotta meg, sikerült elsimítani az ügyeket, de érthető, ha nem különösebben kedveli a rasszistapártiakat, és ennek bizony hangot is ad. Mindenesetre már fiatalon tudta, mivel is szeretne foglalkozni, és bostoni sikerei után New York bárjainak látogatói szívébe is belopta magát a Brownie néven előadó énekesnő.
Ennél komolyabb pályát mondjuk sosem tervezett magának, így is futja miből fenntartani New yorki lakását és költséges hobbiját, a divatimádatot.
Több támogatója is van, így olykor zártkörű rendezvényeken is megjelenik állandó munkája mellett.
Az utóbbi időben több támadás is érte a hatalmas városban származása miatt, ám ő nem fújt visszavonulót, önvédelemre való hivatkozással szerzett egy kis női fegyvert, és meg is tanult vele bánni.
Egyebek:
Karakterkép: Halle Berry
Regisztráció időpontja: 2013.01.30. 14:38:54